| Grainau
|
( #676 ) 2010-08-17 08:39:40
|
|
|
|
| |
FÉSÜS ÉVA
Kívánság
Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
egy szívet adj nekem!
Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
lakozzék benne erős szeretet
és imádkozni tudjon melegen.
Nem kell lobogva égő gyötrelem,
és tépő ösztönök,
nem kellenek a cifra nyomorultak,
kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
de olthatatlan vágyuk füstölög.
Nem kell megejtő, színes hangulat,
vérkergető borok;
tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
hogy indulatnak játékul ne adjam,
mi bennem szándékodból szent dolog.
Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
tapasztalt, sima kéz,
nem kell, hogy csak a testemet szeressék, -
a múló mámor mélye dúlt üresség,
s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.
Vigyázz reám, ha forró pillanat
oson be álnokul
lelkembe, - mert én hófehérre vágyom,
és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.
Ne legyen tűz és füst az életem,
csak szentjánosbogár;
de szabadíts meg az öncélú vágytól,
mely hamis lidérc fényeként világol
s a fáradt lélek békét nem talál.
Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
adj nekem egy szívet,
ki tisztán szűrte át e földi lázat,
kiben testvérek büszkeség, alázat,
ki enyém volna, s énvelem Tied.
* |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Füle Lajos: Az eltemethetetlen
Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség gyolcsába rakva
a félelem sivatagába.
Harmadnapon feltámadott!
Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!
Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!
Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!
Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET! |
|
|
|
|
| Grainau
|
( #674 ) 2010-08-13 08:21:16
|
|
|
|
| |
DSIDA JENŐ
Reggeli rajz
Kékhasú madárka röppen
Zsenge ág harmata csöppen.
Fény lebeg át lilakék falakon.
Egy harangvirág kelyhében lakom. |
|
|
|
|
| Hayna
|
( #673 ) 2010-08-11 07:22:02
|
|
|
|
| |
Heltai Jenő - Diadal
Azt súgja néha-néha lelkem,
Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,
Nevem sugárzóbb fénye mellett
Valamicskével több szerelmet.
Sugárzóbb fényt és több szerelmet...
Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett
Nem fáj, hogy a remények, álmok
Romján ma egymagamban állok.
Nem fáj, hogy semmit el nem értem,
Ejh, boldogulni nem nagy érdem.
A szenvedésben, pusztulásban,
Bár szomorú - de szebb varázs van.
Hogyha a szívem panaszának
Csak egyszer is visszhangja támadt,
Ha egy dalom könnyet fakasztott,
Mit bánom én a sok kudarcot!
És hogyha egyszer egy leány volt,
Aki egy percig értem lángolt:
Ma fittyet hányok mindeneknek,
Mit bánom én, ha nem szeretnek!
Egy dal, amelyet emlegetnek,
Egy csók, amelyet nem felednek:
Bármi rövid volt, bármi rég volt,
De diadalnak épp elég volt. |
|
|
|
|
| Hayna
|
( #672 ) 2010-08-09 07:46:24
|
|
|
|
| |
Vörösmarty Mihály:
LISZT FERENCHEZ
Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?
Sors és bűneink a százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom;
Ennek láncain élt a csüggedett faj
S üdve lőn a tettlen nyugalom.
És ha néha felforrt vérapálya,
Láz betegnek volt hiú csatája.
Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,
Rég ohajtott hajnal keletén,
Édes kínja közt a gyógyulásnak,
A kihalt vágy s elpártolt remény:
Újra égünk őseink honáért,
Újra készek adni életet s vért.
És érezzük minden érverését,
Szent nevére feldobog szivünk;
És szenvedjük minden szenvedését,
Szégyenétől lángra gerjedünk;
És ohajtjuk nagynak trónusában,
Boldog - és erősnek kunyhájában.
Nagy tanítvány a vészek honából,
Melyben egy világnak szíve ver,
Ahol rőten a vér bíborától
Végre a nap földerűlni mer,
Hol vad árján a nép tengerének
A düh szörnyei gyorsan eltünének;
S most helyettök hófehér burokban
Jár a béke s tiszta szorgalom;
S a müvészet fénylő csarnokokban
Égi képet új korára nyom;
S míg ezer fej gondol istenésszel;
Fárad a nép óriás kezével:
Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.
És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;
S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.
És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;
S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Érc karokkal győzni a viszályon.
S még a kő is, mintha csontunk volna,
Szent örömtől rengedezzen át,
És a hullám, mintha vérünk folyna,
Áthevűlve járja a Dunát;
S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Lelkesedve feldobogjon e föld.
És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon,
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon,
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.
1840. november, december eleje
|
|
|
|
|
| Grainau
|
( #671 ) 2010-07-26 13:38:21
|
|
|
|
| |
JUHÁSZ GYULA
Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen |
|
|
|
|
| Grainau
|
( #670 ) 2010-07-25 10:23:11
|
|
|
|
| |
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
HYMNUS
Isten segíts! királyok istene!
Emeld fel hozzád a király szivét,
Értelme légyen mint napod szeme,
Hogy végig lássa roppant helyzetét,
Hogy aki fényben milliók felett van,
Legyen dicsőbb erényben, hatalomban.
Isten segíts! népeknek istene!
Tedd jóra munkássá e nemzetet,
Hogy amihez fog óriás keze,
Végére hajtson minden kezdetet.
Add, hogy mit emberész és kéz kivíhat,
Ne várja mástól mint szerencsedíjat.
Isten segíts! országok istene!
Ruházd fel áldásoddal e hazát,
Hogy mint az őskor boldog édene
Dúsan virítson bércen, sikon át,
És míg keblén a hűk örömben élnek,
Pallost mutasson fondor ellenének.
Isten segíts! szabadság istene!
Add, hogy megértsük e nagy szózatot,
Adj csüggedetlen szívet is vele,
Hogy tűrni tudjuk, mint szent közjogot:
Tiszteljük azt a törvény érc szavában,
S ha víni kell, a vérnek bíborában.
Mindenható egyesség istene,
Ki összetartod a világokat!
Engedd, hogy bármi sorsnak ellene,
Vezessen egy nemes s nagy gondolat,
Hogy nemzetünknek mindenik nyomára
Ragyogjon emberméltóság sugára.
1844. július 30. - november 20. közt |
|
|
|
|
| Hayna
|
( #669 ) 2010-07-24 14:56:57
|
|
|
|
| |
"Várjatok csak, lesz még idő,
Egy nap elmegy, másik feljő,
Szükség lesz majd énrám újra;
Várnak vissza, hívnak vissza
Új szampónak mesteréül,
Új dalmondásnak szeréül,
Új holdnak kerítőjéül,
Új napnak derítőjéül,
Hold és nap ha újra elszűn,
Világból az öröm eltűn."
Ott az öreg Vejnemöjnen
Elevez dörögve innen
A rézből remekelt sajkán,
Ércből épült kis tutajkán,
A legfelső földanyáig,
A legalsó éghatárig.
Csónakostul ott megálla,
Dereglyéstül ott leszálla,
Hárfáját, ím, hátrahagyta,
Szép zenéjét finn fiakra,
Örök örömét népére,
Nagy dalait nemzetére.
(Kalevala)
Hasonlít a kettő, és nem véletlenül  |
|
|
|
|
| Hayna
|
( #668 ) 2010-07-24 14:45:38
|
|
|
|
| |
József Attila
A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
|
|
|
|
|
| Grainau
|
( #667 ) 2010-07-19 19:33:34
|
|
|
|
| |
JÓZSEF ATTILA
Talán eltűnök....
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek. |
|
|
|
|
| Bonita
|
( #666 ) 2010-07-17 08:31:02
|
|
|
|
| |
Előhang
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül.
Kányádi Sándor
|
|
|
|
|
| Bonita
|
( #665 ) 2010-07-17 06:54:42
|
|
|
|
| |
Csoóri Sándor
Egy dalos ajkú kismadár köszöntőverse
(Rákosi Mátyás elvtársnak 60. születésnapjára)
Aranyos madaram,
sárgatollú madár,
merre szálltál eddig? -
régen láttalak már.
(. . . )
És hogyha útrakelsz
csillaggyúlás előtt
Budapestre repülj,
ne is tarts pihenőt!
Rákosi elvtársnak
szállj az ablakába,
s illendően, szépen
kocogtass be nála.
(. . . )
Mondd meg neki, mondd meg,
így, ahogy üzenem:
hogyha felépülök,
tüstént fölkeresem
és a színe előtt
teszek hitet rája:
én leszek a leghűbb
ifjú katonája.
Idézőjelbe tenném a "kedvenc"-et. Inkább érdekes |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Ez nem "Kedvenc" mert most találtam. Inkább érdekes az írója miatt.
Myrddin azaz Merlin egy műve.
Te édes almafa, ki bőségesen
növekedsz
Törzsednél találok eledelre egy
szép leánynak
Midőn pajzsom vállamat, kardom
combomat nyomja
s midőn egyedül szunnyadok
Celyddon erdeiben
Hallga ó kis disznócska
figyelmezd az okos szót,
és füleld a madarak szavát
kinek édes a hangja,
a Lovagok a tengeren túlról
hétfőn megjönnek,
Áldott lesz e látványtól Cymry
népe.
Édes almafa, te ki a folyó partján
növekedsz
Úgy becsüld gazdád, hogy sose
rabol pompás gyümölcseidből.
Midőn értelmem még nem hibbant
meg,törzsének gyakran voltam vendége
egy szépséges deli leánnyal, e
pompás formák gyöngyszemével
Tíz éve, vagy még negyven, hogy
a kivetettek játékszereként
vándoroltam én elborultságban,
manók világa közepett....
Te édes almafa, te
kárminvörösszínű,
ki nőttél titokban Celyddon
erdejében
Hiába keresik gyümölcsöd,
míg Cadwaladyr meg nem jön
a Rhyd Rheoni tanácskozásból
és Cynon, hogy együtt törjenek a
szászokra
S Cymry győzni fog, s dicső
lészen vezére.
Mindenkinek joga lesz és Brython
ujjonghat,
öröm kürtjeit zengetvén, és a
békés boldogság
énekét kántálván.
Cymry=Wales
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Horváth Loránd
AZ ÁLMOK ÁLMA
Az álmok álma vagy te Istenem,
Ki átsugárzol minden életen,
És visszasütsz, mint alkonyban a nap,
Mely tűnőben a leghatalmasabb.
Majd vérvörösre fested az eget,
Te voltál - tudjuk - mindenek megett,
A felhők ködén fényed átragyog,
És megéreznek mind a boldogok.
Mert száz csodával lényük megtelik,
Új kezdetet és véget adsz nekik,
És szent öledben úgy alszanak el,
Mint kisdedek, ajkukon emlővel. |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.
Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hívását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.
Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.
Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.
Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borús:
A világot.
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Ady Endre |
|
|
|
|
| Hayna
|
( #660 ) 2010-06-28 07:07:30
|
|
|
|
| |
József Attila
Balatonszárszó
1
Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
fehér habokba szaggatja a zöldet.
Fogócskáznak az apró viharok,
az ablakban a legyek megdögölnek.
Nyafog a táj, de néha némaság
jut az eszébe s új derűt lel abban.
Tollászkodnak a sárga lombu fák,
féllábon állván a hunyorgó napban.
Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
Mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
Becsomagoljuk a vászonruhát
s beöltözünk szövetbe, komolykodva.
2
Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.
Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
mikor elkezdnek a szelid öregek köhögetni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Kosztolányi Dezső
Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Babits Mihály - Engesztelő ajándék
Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked,
nincs gyöngyöm, cukrom, virágom.
Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed,
keserű életemet, egyetlen terhes gazdagságom.
Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet,
s ezt sem adom, csak visszaadom már,
mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,
kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.
Óh különös hatalom! szeretet erős gyengesége
s óh gyenge erősség! oly védtelen benned.
Életem pórázát tartod, de téged bilincsel a vége
s mégis én vagyok zsarnok és hóhér, s te aki enged és szenved.
Letérdelek s úgy szánom-bánom óráid letörött virágát,
mint aki barbár talppal ment át egy drága réten,
óh ki gyógyítja meg az elrontott örömök rózsaágát?
ki mondja a tiprott percnek. Kelj föl, kis százszorszépem!
Órák és percek helyett fogadd el egész életemet,
virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos,
de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha új plántáid beülteted,
minden szirmot földajkál s neked áldoz. |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Magdolna-napra:
Magdolna szeretője
Szív szállj magadba s szólj magadban:
- Én élek pompás palotákban,
amikor az Ember Fiának
nem volt hová fejét lehajtsa. -
És eszmélj így: - Én vígan élek
lakozom lusta lakomákon
amíg a mindenek királya
koplalt negyven nap, negyven éjjel. -
És mondjad: - Örömöm találom
a szép ruhában, drága fényben,
amíg az édes Üdvözítőt
megfosztották minden ruhától. -
És mondjad ígyen szégyenülve:
- Nekem pénz veri tenyerem,
s az Üdvözítő gyenge markát
a rozsdás szög vérezni furta. -
Pirúlva mondd: - Engem dicsérnek
nevem dalomnak hordja röpte
míg Üdvözítőm fínom arcán
lecsurgott a katona köpte. -
S dobbanva szólj: - Engem szeretnek,
Uram irgalmazz kéjeimnek,
Hiszen a te lábodat is
bús Magdolna mirrhája mosta. -
- Hiszen a te lábadat is
bünös leánynak könnye kente
tisztára, fehér ujjaid
bús Magdolna dús fürtje fente. -
- Hadd nyomjam égő arcaimra
bünös Magdolnám bús haját:
hiszen te is arcodra nyomtad
Veronikának keszkenőjét. -
- Hajadnak éjes öltönyében,
Magdolna, jer, takarj el engem:
Magdolna fürtjei alatt
Uram, Uram, ne láss meg engem! -
(Babits Mihály, 1911) |
|
|
|
|
| Bonita
|
( #656 ) 2010-05-26 06:20:59
|
|
|
|
| |
Jékely Zoltán: A Balaton villámai
Ne rémüldözz, ne reszkess,
csak ámuló szemet meresztgess:
e parazsat fúvó lovak,
fűrészes krokodil-fogak,
e tarajos-sárkány-gerincek,
torkuk tüze, mely meglegyintget,
a láng-létrák, melyek fölötted
víztükröt éggel összekötnek,
a sistergések, csattanások,
dördülések és mordulások,
melyek rángatják a világot,
s a szived morzsolják e kései
vad alkonyatban -
egy őrjöngő titán megfoghatatlan,
félpercnyi rögtönzései.
[1971]
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Piován Győző
PÜNKÖSDKOR
Pirospünkösd napján,
mikor gyümölcs érik,
életed kalászát
angyalszemek nézik.
Ezüstös harmatot
csorgatnak tövére,
hogy termése nőjön
S vihar ki ne tépje.
Pirospünkösd napján
az Úr keres téged,
zúgó szelek szárnyán
Lelkét küldi néked.
Fogadd szeretettel
a mennyei lángot,
növeljen szívedben
hitet, boldogságot.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Vidor Miklós - Pünkösd
Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
arcom többé nem láthatod
Belém temetkeztél
suhogok körülötted
szél leszek vad szél
hiába rejteznél
menedékedben megkötözlek
lángnyelvekkel lebéklyózlak
soha már el nem oldozlak
Hangot ha hallasz
meg se fordulj
én vagyok mindig én vagyok
szemed ha üregébe apadt már
arcom a lángban fölragyog |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Szent-Gály Kata
Só és világosság
Máté 5:13-16
Csak egy parányi mécsessé lenni,
mely bevilágít egy szobát.
Csak egy szál deszka - híddá lenni,
mely szakadékot ível át.
Csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb.
Csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt, amit lehet.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Batsányi János születésnapján (1763) álljon itt legismertebb verseinek egyike:
Biztatás (1783)
A hazáért élni, szenvedni s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni, -
Barátom! oly dolgok, melyek az embernek
Dicsőség mezején oszlopot emelnek,
S melyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek)
A jók sírodban is áldanak, tisztelnek. |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Ma Anyák Napja van.
Ezzel a versel köszöntöm őket.
MAMA
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
József Attila |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Móra Magda
AZ ÚT FELÉN TÚL
Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
(1966) |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Túrmezei Erzsébet:
Ha nem teszek semmit sem
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Gyula-nap alkalmából íme, a legkedvesebb Juhász Gyula-versem:
Juhász Gyula
Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem! |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
A Költészet Napján, József Attila születésnapján álljon itt az egyik, hozzám nagyon közelálló verse:
A hetedik
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
1932 |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Nem tudom, ki írta, de nagyon megfogott:
Itt fekszem kényelmesen,
lassan majd megnövök,
s ha mindenem rendesen kifejlődik
és erős leszek,
akkor majd édes Mama,
hozzád kimegyek.
De mi volt ez?
Mama!
Én félek.
Most megint újra!
Hát mit akarnak?
Mama, édes Mama!
Segíts kérlek, itt vagyok!
Most minden elcsendesedett...
talán nem bántanak többé...!
De most, most megint!
Mi ez? Miért bántanak ismét?
Hiszen olyan kicsi, védtelen vagyok.
Mama, nem látod?
Mama, nem hallod?
Mondd mire készülnek!
Hová meneküljek?
Talán, talán... szorosan idebújok ehhez
a burokhoz.
De ó jajj!
Most eltűnt, ami eddig védelmet nyújtott.
Egyedül vagyok.
Mama! Mama!
Én kicsi, gyenge, védtelen vagyok,
de élni, élni akarok!
Jajj a lábam!
Ó mit tettetek velem!
Mama! - hát Te nem akarod?
Nem szeretsz engem?
Most már érzi kicsi szívem,
nem akarod. Már csak egy pillanat,
s nem vagyok.
De kedves Mama!
Megbocsájtok!
S hazamegyek az angyalokkal
ahhoz a fehér ruhás bácsihoz,
akit Jézusnak hívnak,
s szeret engem nagyon.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
OTT FÜGG A NÉMA BÁRÁNY
Ott függ a néma bárány
A vére földre hull,
Míg dúl körül az ármány,
S a tömeg zúg vadul.
Szent arcát ütleg éri,
és hull reá a vád,
S ő szelíd hangon kéri
Az ég bocsánatát.
Úgy fáj a szívem, nézve
E koronás királyt,
Mert rút tövis az éke,
S testét kín járja át.
Én térdre hullva kérdem
Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden
Tengernyi bűnödért.
Most hogy rebegjek hálát
A megnyílt öt sebért,
Hogy adta bűnöm árát
Elrontott éltemért?
Ím magamról lemondok,
Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog,
Hisz ő az üdvadóm.
Gerzsenyi Sándor |
|
|
|
|
|
